Hírek

Újrahangolt ősz: Szüreti másNapok Tokajban

Újrahangolt ősz: Szüreti másNapok Tokajban

A hagyományoktól kicsit eltérően, de idén is megtartották a borvidék egyik legnagyobb őszi rendezvényét. A Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok ebben az évben is sok látogatót vonzott a városba október 1 és 4-e között.

Márciusban még senki nem gondolta volna, hogy a világjárvány az őszi rendezvényeket is érinteni fogja. Sokan abban reménykedtek, hogy a tavaszi bezártságot már egy fergeteges nyár és ősz követi, ahol majd bepótolhatják a "rendezvény hiányukat" az emberek. Nem így lett, a korlátozások egy része érvényben maradt, az eddigi tömegrendezvényeket nem lehet megtartani.

Ez volt a fő oka annak, hogy a megszokott szüreti felvonulást nem rendezhette meg az önkormányzat, így a képviselő-testületnek alternatív megoldást kellett keresni. Ugyanakkor a Szüreti Napok megújítása is régóta napirenden van, így az idei év kiváló alkalmat adott egyfajta újítás főpróbájára.

Ami az eddigiekhez képest talán legnagyobb különbséget a Kossuth téri nagyszínpad -és azon fellépő sztárzenekarok koncertjének- hiánya, illetve a felvonulás elmaradása jelentette a fesztiválozóknak. A már említett járványügyi szabályozás miatt ezeket nem lehetett megtartani, de a szervezők nem akarták „teljesen elengedni” a lassan már évszázados múlttal bíró eseményt, így azt újító változtatásokkal szervezték meg több helyszínen a Fesztiválkatlantól a Kossuth téren át a Szerelmi pincesorig. A Kossuth téren és a sétáló utcán a hegyaljai borászatok kapták a legnagyobb "figyelmet". A különböző gasztronómiai szolgáltatóknál volt alkalom a kóstolásra, ráadásul kézműves kereskedők is kínálták a portékáikat. A sztárfellépők ezúttal a Fesztiválkatlanban koncerteztek, pénteken a Punnany Massif, szombaton pedig a Neoton Família Sztárjai szórakoztatták a közönséget, akik a főtéren igen hangulatos könnyűzenei, és számos gyerekprogram közül válogathattak.

A rendezvény három napján a ’katlantól a pincesorig folyamatos volt a mozgás, a változtatásokkal együtt is kíváncsiak voltak az emberek a rendezvényre. Ezt a szép, napos idő is elősegítette, fiatalok és családosok mozdultak meg leginkább a hétvégén. Utóbbit már dr. Fintor Gábor, a rendezvényt szervező Kulturális Központ intézményvezetője közölte, ők folyamatosan monitorozták a látogatói véleményeket.

- Öt fokozatú skálán kértük a közönség véleményét a rendezvény kapcsán és mondhatni jól vizsgáztunk. A megkérdezettek jelentős többsége „jóra” vagy „jelesre” értékelte a hétvégét és azt mondták, hogy jövőre is visszatérnek erre a rendezvényre Tokajba. Új üde színfoltja volt a rendezvénynek azok a dekorációs programelemek, amik fokozták a közönség jóleső érzését. Egyébként a látogatók az ország minden pontjáról érkeztek, nagyon sokan a fővárosból jöttek kikapcsolódni, ezt alátámasztja az is, hogy nem maradt szabad szálláshely a hétvégére – emelte ki a főszervező, aki hozzátette, a járványügyi intézkedések maximális betartásával jöttek létre a programok, amelyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatott.

A közönség egy játékban is részt vehetett. Azok akik minden programhelyszínt meglátogattak és ezt a külön erre készített útlevelükben pecséttel is igazolni tudták, sorsoláson vettek részt, aminek díja egy wellnes hétvége volt.

A Szüreti Napokon az immár két évtizedes programelem is helyet kapott, összeadták a hegyaljai települések a Polgármesterek Borának alapanyagát. Ilyenkor ugyan csak jelképesen, egy kis pohár aszúval és egy kosár szőlővel készülnek a települések, az augusztusban megújított összefogást és a Tokaj-hegyaljai egységet azonban remekül jelképezi a borkülönlegesség.

2021-ben október 1 és 3-a között lesz a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok.

Erdős József

Kapcsolat

Kulturális Központ, Németi Ferenc Városi Könyvtár
3910 Tokaj, Serház út 55.

Intézményvezető:
Dr. Fintor Gábor PhD

Program-koordinátor:
Fincziczki Krisztina
borászatok, kézművesek, vendéglátósok
+ 36 70 330 8734
programok.szinhaz@tokaj.hu

Rendezvényszervező:
Tóvizi Marcell
+36-30-908-6925

Műszaki vezető:
Bejó Gábor
muszak.szinhaz@tokaj.hu